Megboldogult tináger koromban olyan szerencsés voltam, hogy 2000. Augusztusában (ha jól emélkszem, 4-én) felpattintódtam egy New Yorkba tartó járatra, ami egészen Louisville-ig vitt engem két átszállással, ahonnan egy jó 1,5 órányi autóúttal később meg is érkeztem a végső megállóhoz, egy 10 házból álló faluba, Indiana állam déli részén. Itt és így kezdődött életem egyik meghatározó 10 hónapja, amikor cserediákként éltem ott a családdal, 16 évesen. Az átlag amerikaiak életét, jártam iskolába, híztam, ahogy kell, igyekeztem sportolni, de első sorban megérteni, hogy mit vakerálnak nekem ott, főleg az elején. A család, akivel éltem, csodálatos volt, mindenben segítettek és ott volt, hogy rendszeresen lovagoltam. Na, ez azért volt izgalmas, mert szerintem én előtte soha nem ültem lovon és fogalmam sem volt, hogy akkor most mit és merre, de leginkább a hogy hiányzott. Kaptam eg jó kövér kis igás lovat, akit Lady-nek hívtak és a világ legszelídebb állata volt, akivel valaha találkoztam. Így találkoztam életemben először a cowboy csizmákkal is. De nem ilyen ukkmukkfukk akármilyenekkel, hanem igazi, valódi, original cowboy csizmával. Kölcsönbe kaptam, a saját védelmemre, hogy ha esetleg az az eset állna fenn, hogy a ló a lábamra lép, akkor megmaradjon az összes körmöm. Csodálatosan működött minden és még nagyon kényelmes is volt. Aztán teltek múltak az évek, én hazajöttem, a lovaglást abszolút abbahagytam (de miért? Imádtam vágtatni a mezőn keresztül a lóval, annál nagyobb szabadságot még nem éreztem, talán futás közben… hm, ennek majd utánajárok), aztán egy vizságra készülve belefutottam a cowboy-os sztoriba ismét. No nem cipő szempontból, hanem, hogy a cowboy-ok nagyrésze afro-amerikai volt, hogy miért, azt most itt nem részletezném, de engem ez a tény teljesen lesokkolt. Az én szemebem a vadnyugat az Clint Eastwooddal és az ő bőrszínével volt egyenlő, ami csak azt mutatja, hogy nem igazán voltam/vagyok tájékozott a témában.
Egy ilyen hosszú bevezetés után jöjjön a lényeg, hogy mégis hogyan alakultak ki a cowboy csizmák és leginkább miért! Egészen Dzsingisz kánig vissza kell menni, mert ő volt az első, aki magasabb szárú és fa sarkú bőr csizmát hordott, ami az első volt a maga nemében. Majd jött Wellington, no nem a bélszín, hanem az angol tábornok, meg Waterloo ugye, ahol legyőzte Napoleont. Aztán meg is lett az eredménye – mindenki felfigyelt a fasza kis csizmijére, ami lábszárközépig ért és a harchoz is tökéletes volt, mert védte a lábszárat és más alkalmakra is fellehetett venni, abszolút all-in-one megoldás! Angolszász világban a gumicsimma ugye a mai napig wellington boot néven fut, nem véletlenül. Ezt kicsit továbbfejlesztették az amerikai polgárháborúban harcolók, kicsit keményebb anyagból csinálták már, aztán a háborúból hazahozott kis csizmik jók lettek a már említett cowboy-oknak, aki elmentek a vadnyugatra. Ott meg még továbbpimpelték ezt a csodát, hogy az ő életvitelüknek megfelelő legyen – a lovasnak. Hogy minél kényelmesebb legyen benne lovagolni, könnyű legyen leszállni a lóról vagy beledugni a lábat a kengyelbe. Arról nem is beszélve, hogy védte a bokájukat a kidörzsölődéstől, az esetleges egésznapos lovaglás alatt. Na, innen ered a mai cowboy csizma, ami már mindenféle bőrből elérhető, elég sokféle mintázattal, ahogy a western filmekben is látjuk. Az eredeti cowboy csizmákhoz képest a lábbeli orra változott a leginkább – a hegyes orr nem volt jellemző 19. század végén, mert nem igazán tette volna lehetővé a kényelmes munkavégzést. De manapság ugye nem ezért hordjuk, hanem inkább divatból vagy a cowboy csizma által megtestesített eszmék miatt. Szerintem mindenki tud valakit, aki megszállott cowboy csizmás, de ha valakinek azt mondod, hogy XY ilyen cipőt hord, egészen biztos vagyok, hogy egy bizonyos társasághoz sorolja az illetőt. És az nem Jessica Simpson a These Boots Are Made For Walking-ból lesz, mint celeb! Ma már bárki hozzáférhet, de azt ne felejtsük el, hogy egy igazi ilyen, azért egész sokat kóstál és van mögötte jelentés és üzenet is bőven!
Ha Téged is érdekelnek a cipők, klikk és like!
