Designer Cipők Kicsiknek és Nagyoknak
2017. augusztus 24. írta: Kaitlin

Designer Cipők Kicsiknek és Nagyoknak

 Anyukák, Apukák figyelem! Biztosan mindenkinek nagy vágya, hogy egyformába öltözzön a gyerekével (tudom, mert láttam Instán, hogy ez létezik!!!). Ha eddig csak a ruha volt egyforma, akkor most itt a felmentősereg, ugyanis a cipőnk is lehet egyforma!! A kislányokra azért nem 12 centis tűsarkú fétis szandált lehet (kell) adni, hanem színben és formában is egyezőt az anyuéval - természetesen gyerekeknek való, cuki változatban. Ha nekem lenne gyerekem, én tuti vennék egyencipőt magunknak, hamarabb, mint egyenruhát. Azért azt tudni kell, hogy ezzel a kezdeményezéssel a nagy cipőmárkák rámentek az ultimate vásárlócsoportra: anyák és gyerekek. A következő tuti a kisállatnak való cipő lesz, hogy gazdi és kedvence egyformában tudjon trappolni. De legalábbis összhangban. Alább a lista, hogy kik rukkoltak már elő gyerek kollekcióval, nem véletlenül!

1. Aquazzura

2015 tavaszán dobták le a bombát a gyerekekre és jött ki az Aquazzura Mini lányoknak. Azt mondják, hogy nagyon sok anyuka vásárlójuk érdeklődött, hogy mikor lesznek gyerek cipők is és hát lehet ilyennek ellenállni? A kicsi cipők ára amúgy 240 és 525 dollár között van. Manolot, felnőttet is lehet 525 dollárért venni. Csak mondom...

 

2. Balmain

Itt is könyörögtek a vásárlók, hogy legyen már gyerek kollekció!! Ezért tavaly bele is vágtak és sikkes darabokkal álltak elő: piton balerina, bársony sneaker vagy a gladiátor szandál. Az áruk barátságosabb, 175 és 375 dollár között mozognak.

 

3. Pierre Hardy

Nem Tom Hardy és csak a múlt hónapban robbant be a piacra, szerintem a legjobb cipőkkel ebben az összeállításban. 27 és 36-os méret között elérhetőek ezek a sneakerek és van csillis rózsaszín!!! A közepén a nagy elasztikus csík pedig tényleg vagány!

 

4. Marni

Náluk a gyerekeknek való darabok eléggé hasonlítanak a felnőttekéhez: colorblocking, funky és abszolút úttörő a divatban. Csak igazi egyéniségeknek, akik tudják is viselni. Gyerekeknél ez még talán nehezebb...

 

5. Ermanno Scervino

Ők úgy találták ki a gyerekdarabokat, hogy a gyerek ruhakollekcióhoz illjen. Itt is a díszes sneaker, a cuki lánycipők vannak nagyrészben. 

 

Ti melyik márkából választanátok a gyereketeknek? Én Pierre Hardy-t vennék neki, de még magamnak sem vettem Manolot, meg gyerekem sincs, szóval így egyszerű volt a választás számomra! :)

Forrás és képek itt 

Ha Téged is érdekelnek a cipők, klikk és like!  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ciposarok.blog.hu/api/trackback/id/tr7312774750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása