Egyik nap, mikor levegőztünk a padtársammal, akkor mutatta, hogy az egyik barátnője milyen Martens szandált vett magának, mert nem tudott neki ellenállni. Az, hogy a szandi milyen, azt mindenki döntse el magának a kép alapján, de ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy én amúgy semmit nem tudok egy ilyen ikonikus és kultikus cipő sztorijáról, mint a Martens. Több sem kellett, felcsaptam az internetet és már osztom is meg ezt az igazán érdekes történetet, ahogy a Martens sztori alakult. De előbb egy kép A szandálról:
Két szálon indult az sztori, az egyik Angliából a másik pedig Németországból ered. Volt ugyanis egy angol család, névszerint Griggs-ék, akik munkásoknak gyártottak cipőt. 1901-et írunk, gyártották ezeket a botosokat szépen, serényen, kellett az a jó munkásembernek. Majd ugrunk egy kicsit az időben, rögtön a II. Világháború idejére, 1945-re, amikor egy 25 éves katona, dr. Klaus Maertens, eltörte a lábfejét és a gyógyulását elősegítendő, légtalpas cipőt eszkábált magának. Ezt a prototipust mutatta meg jó barátjának, aki egyben mérnök is volt, dr. Herbert Funknak. 1947-ben el is indult a saját kis cipőüzemük, ahol ilyen légtalpasokat gyártottak, ami igen népszerű volt, mert jóval kényelmesebb volt a kemény bőrtalpaknál. Annyira jól ment a biznisz, hogy a tengerentúlra is elkezdtek volna terjeszkedni, ezért hirdették a terméküket. Egy ilyen hirdetésen akadt meg a Griggs család egyik tagjának a szeme, majd felvették egymással a kapcsolatot és kizárolagosságot kértek a talpra, amit a munkáscipőjük alátettek. Kicsit változtattak az eredeti modellen: megváltoztatták a sarkát, a felsőrésze domborúbb lett, sárga hímzés jelent meg rajta, a talpmintázata egyedi lett és megkaptam a barázdált talpszélet is. Az új cipő neve „Airwair” lett. És 1960. április elsején megérkezett a 8 lyukas, eredeti Dr. Martens bakancs.
A kultúrális ikon – a ’60-as évek az egész világon az addigi normák felborulását és felborítását hozta, és nem volt ez másként a Martens életében sem. Az addigi 2 fontos, munkás bakancsból ikon lett, méghozzá a munkás osztály ikonikus cipője. Először a skinheadek kezdték el hordani mindenféle előzetes bejelentés nélkül, majd jött az átütő siker, amikor a The Who frontembere Pete Townshend lábán is ez volt, mint lázadó természetének és munkásosztálybeli büszkeségének szimbóluma. És ezzel el is dőlt a márka sorsa: már nem munkáscipő volt, hanem egy szubkultúra ikonikus szimbóluma.
Az önkifejezés szimólumává vált a ’70-es évek végére. Az anti-establishment underground mozgalmak elengedhetetlen tartozéka lett a Martens bakancs és így vált az önkifejezés egyik legfontosabb szimbólumává a brit fiatalság körében.
A ’80-as években pedig már a lányok is elkezdték hordani ezt a cipőt, sőt, a saját ízlésükhöz igazították a virágos mintákkal. Majd elindult az USA-ba is hódító útjára a márka, mert a UK-ban turnézó amerikai hardcore zenészek vittek magukkal haza egy-két pár cipőt, így az bekerült az amerikai szubkultúrába is.
A ’90-es években felbukkanó új zenei irányzatok, mint a grunge, nu-metal vagy a korai emo is ezt a bakancsot „hordta” és akkor lett a Martens A fesztiválcipől és a fesztivál kultúrának szerves része.
Mivel sajnos egyik sikersztori sem tart örökké, így a hanyatlás elérte a Martens-t is: a 2000-es években újra kellett gondolni és tervezni az egész márkát és cipőt, hogy ne menjen csődbe a cég. Ezt meg is tették és újraélesztették az eredeti, 1460-as, 8 lyukas bakancsot, méghozzá neves tervezők segítségével.
Ma is egy bizonyos szubkultúrához való tartozás egyik szimbóluma ez a cipő. Sok minden változott a cipő körül, de ő maradt ugyanaz: az egyediség és a valahová tartozás szimbóluma az egyre inkább homogenizálódó világban.
A zene nélkül a Martens ugyanaz az eredetileg 2 fontos munkáscipő maradt volna, ezért bizonyos zenei irányzatok elválaszthatatlanok a márkától.
Forrás és képek itt
Ha Téged is érdekelnek a cipők, klikk és like!
