KangaROOS sneaker az új patkány évre
2020. január 17. írta: Kaitlin

KangaROOS sneaker az új patkány évre

Ezer meg egy éve nem firkantottam én ide semmit, aztán nem is olyan régen belementem a postaládámba és megtaláltam olyan leveleket, amikre már nem is emlékeztem és csak egy gondolat keringett a fejemben: miért nem írtam én ide ilyen hosszú ideig?? Most ennek véget vetve, itt az első poszt az új évtizedben (nekem az, akárki akármit is mond), elég közel a mi új évünkhöz és a kínai új évhez is. Mert hogy a kínai új év vagy a kínai horoszkóp is megihleti a sneaker világot. Mivel hozzám egyébként is igen közel áll a kínai asztrológia (szabadidőmben azt is tanulom), így még nagyobb örömmel láttam, hogy pont a mai naptól elérhető a KangaROOS Coli-r1 sneakere, amit a patkány éve ihletett. Mit is jelent ez pontosan? Ezzel a cipővel üdvözlik, ünneplik a kínai új évet, erre készítették ezt a piros arany szín kombinációjú 306 pár cipőt. Ennyi van belőle, slusszpassz, az egész világ osztozzon ennyin. Na de hogy is néz ki egy ilyen pakkányos cipő? Főbb paraméterei a következők: 

Szín: piros és arany. Ez a gonosz elűzését szolgálja a kínai mitológia szerint. 

Cipőfelsőrész: a fellelhető legfinomabb borjúbőrből és újrahasznosított PET palackból készült, mintás felsőrész

Extra: Renminbi bankjegy eldugva mindegyik párban és szerencsét hozó csomó a cipőfűzőkön. A bankjegy azért is fontos, mert a kínai hagyomány szerint, az idősebbek piros borítékban pénzt adományoznak a fiatalabbaknak, hogy minél szerencsésebbek legyenek. Mondon én, hogy közel áll hozzám ez a kultúra és tudok sok mindent! Tavaly mi is adtunk ilyen ajit tesómmal egymásnak és eléggé bemákoltuk az évet. 

Ár: 250 ojró.   

Méret: 36-47. 

Érdekesség még, hogy a pakkány a 12 kínai jegy közül az első, a víz elemhez tartozik (ahogy a disznó és az ökör is), a tél évszakhoz és yang energiájú. Azért lett ő az első a 12 állat közül a monda szerint, mert a császár azt mondta, hogy amilyen sorrendben érkeznek az állatok hozzá, legyen az a sorrendjük a horoszkópban is. A patkány meg patkány módon felült az ökör fejére, ott utazott, amikor megérkeztek, akkor meg jól leugrott, így behúzva az első helyet! Visszatérve a cipőre, képek a galériában!

 

 

Forrás és képek itt

Ha érdekelnek a cipők meg találsz a facebookon is

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ciposarok.blog.hu/api/trackback/id/tr9915413958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása