Szandálok Irodába
2018. július 16. írta: Kaitlin

Szandálok Irodába

Nyáron, melegben mindig nehéz, sőt néha még belegondolni is szörnyű, hogy zárt cipőben legyünk. Én imádok mezítláb lenni (vagy zokniban, a lényeg, hogy cipő ne legyen a lábamon), az irodába viszont mégsem jöhetek úgy. Én a szandált sem igazán szerettem sokáig, volt időszak amikor nyáron is zárt magassarkúban jártam. De ahogy változok én is, úgy változnak az irodai öltözködésre vonatkozó szabályok is és egyre engedékenyebbek, így már az amúgy tipikus zárt cipős helyeken is elfogadottá vált a szandál viselése nyáron. De nem mindegy, hogy milyen szandi van a lábunkon. Hogy ne legyünk slamposak, hoztam 4 példát, hogy milyen szandált vehetünk fel bátran az irodába és még a dress code-nak is megfelelünk – minden szempontból.

Tömör sarkú, elől nyitott papucs

Lehetőleg visszafogottabb színben és közép magas sarokkal válasszuk és akkor kényelemben is leszünk és az irodai szabályokat is tiszteletben tartjuk.

szandi.png

 

Lapos papucs

Mivel nem kötelező magassarkú cipőben dolgozni járni, ezért egy szép, nem hivalkodó, egyszerű lapos papuccsal sem tudunk mellényúlni.

szandi2.jpg

Bokapántos szandál

Ezek annyira csinosak, kényelmesek és szépek, hogy szerintem senkit nem kell meggyőzni, hogy miért jó választás egy ilyen.

szandi3.png

 

Zárt orrú slingback

Ez a többitől konzervatívabb modell, a szandál minden tuljadonságával, kivéve a lábujj mutogatást.

szandi4.jpg

 

Nem igazán tudunk mellényúlni, bármelyik fazont választjuk is. A flip flopokat viszont felejtsük el, max strandra vegyük fel, irodai környezetbe ne. Mindegyik cipőhöz hasonlót találunk itthon is, minden árfekvésben. Deichmann, Humanic, Sebastiano és társainál van mindegyik típusból.  

Forrás és képek itt

Ha Téged is érdekelnek a cipők, klikk és like!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ciposarok.blog.hu/api/trackback/id/tr1814116207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

takacsveca93 2019.05.12. 19:14:06

Nálunk sajnos rövidnadrágot, rövid szoknyát sem lehet viselni, hiába van 40 fok.. ezt írja elő az etikett. Aranyos cipők, 'Hétköznapra' biztosan venni fogok hasonlót. Nézelődtem online, h hol érdemes megvenni www.ujsagomat.hu/deichmann/
süti beállítások módosítása