Nagy lelkesedéssel vágtam bele ebben az egész blog dologba, aztán még sem haladtam vele semerre. Hosszú idő kellett, hogy rájöjjek, hogy azért, mert nem magamnak, hanem másnak akartam írni, csinálni ezt az egészet. Pedig valójában engem szórakoztat. A fejemben már olyan sok poszt megszületett, hogy el sem tudom mondani. Minden reggel vagy délután, munkába oda és vissza, ülök a tömegközlekedési eszközön és nézem, elemzem az emberek cipőjét, lábát. Azon morfondírozok, hogy miért azt a cipőt vette fel, vajon kényelmes-e neki vagy éppen hogy miért túlsúlyos és terheli a lábát (meg a cipőjét) vele? Vagy hogy télen miért hord mindenki fekete cipőt vagy csizmát és miért érzem magam én kényelmetlenül, amikor a metrón a bordó csizmám kirikít a sorból? És ezek még csak szösszenetek abból, hogy milyen és mennyi posztot tudnék írni, ha végre venném a fáradtságot és nem azon aggódnék, hogy vajon fog-e valakinek tetszeni az, amit én írok.
Viszont nem olyan régen kicsit felráztam az életemet és nagy lépésre szántam el magam: nem, nem a Való Világba költöztem be, hanem munkahelyet váltottam. Az okokról itt azért nem fogok részletesen írni, de lassan 2 hónapja máshol koptatom az asztalt és eléggé jól érzem magam, van siker élményem, szimpatikusak a kollégák, szóval panaszra semmi okom nincs. És ez a tapasztalás most odavezetett, hogy megszületik ez a poszt, ami nem teljesen a cipőkről szól, hanem inkább rólam. Hogy nem írom a blogot, mert mi van ha nem tetszik valakinek, hogy nem veszem fel azokat a cipőket, amikbe beleszerettem, mert nem munkahelyre valók (pedig tényleg egy pornós szandál/csizma sincs közöttük!!). Mostanság kezdek rádöbbenni arra, hogy ÉN ÉN vagyok; a cipőimmel, ezzel a bloggal, a mindenféle dologgal, amit kitalálok saját magamnak. Hogy minden csak rajtam múlik és épp ideje ledöntenem a saját magam által felépített korlátokat és falakat és végre azt csinálni, amit szeretek, mert az élet mindent megadott hozzá most nekem. Van szabadidőm, nem utazok kéthetente másik országba, nem kell esténként dolgoznom. Végre olyan életem lehet, amilyet mindig is akartam. Szóval itt az ideje a változásnak az életemben, amit csak én tudok előidézni saját magamnak és azt hiszem kimondhatom: készen állok a változásra és a változtatásra. Tudom, hogy minden kezdet nehéz, de csak elkezdem. A következő képpel kívánok magamnak sok sikert mindehhez:
Még több cipő és érdekesség a facebookon.
