Kötelező Cipők
2015. március 07. írta: Kaitlin

Kötelező Cipők

A munkahelyen talán a legfontosabb, hanem a legfontosabb, hogy a megfelelő lábbeli legyen rajtunk. Arra itt most nem térek ki, hogy alapvetően ne legyen SOHA koszos, foltos, igénytelen, széttaposott a cipőnk, az egy külön posztot érdemel együtt azzal, hogy engem mennyire ki tud az ilyen ábrándítani. Mert ugye a cipőnk komoly üzenetet közvetít rólunk. És mi nők általában azt akarjuk, hogy határozottnak, komolynak, szexinek, öntudatosnak, kívánatosnak és vadítónak lássanak - természetesen mindezt egyszerre! Na, ehhez a hatáshoz megfelelő cipők kellenek. A popsugar összegyűjtötte azt a 10 cipőtípust, ami minden esetet lefed és elvileg egy életet le lehet ezzel a 10 párral élni. Ami viszont még ennél is jobb, hogy kategóriákon belül vehetünk többet is magunknak, de ez már a fine tuning része a dolognak, lássuk a nagyképet először, aztán mindenki kedvére elmerülhet a részletekben. 

 1. Fekete bokacsizma

Nekem személyes kedvencem a bokacsizma. A feketével nem lehet mellé nyúlni szín terén és olyan pluszt ad az öltözethez, amit semmi más cipő nem tud. Szoknyával vagy nadrággal, mindennel tökéletes.

 15241012_21.jpg

 2. Nude körömcipő

Ugyanolyan jolly jokert, mint a fekete bokacsizma, a cipősszekrény elengedhetetlen része. Mindenhez megy, mindent elengánssá tesz.

dolgozo_no_2.jpg

3. Szandál

Ezt csak akkor,  ha belefér az irodai dresscode-ba. Ha nyitott orrú cipő nem engedett, akkor irodába, munkába ne vegyük fel. De egy elegáns szandál mindig jól jön, főleg nyáron. 

 dolgozo_no_3.jpg

4. Törpetűsarkú körömcipő

Ez akkor a legjobb választás, ha viszonylag sokat gyalogolunk. A lábunk mindenképpen meg fogja köszönni a nap végén, hogy nem 10 centis sarkakon mentünk annyit. 

 dolgozo-no_4_1.jpg

5. Lakkbőr lapos

A hegyes orrú laposcipők megállják a helyüket az irodában, főleg péntekenként. Kényelmesek, divatosak és mindemellett üzletiesek. 

bb0fb6c765720c9655a986791459df00_1.jpg

6. Magasszárú csizma

Télen elengedhetetlen egy magasszárú csizma: nem fázik benne a lábszárunk és nagyon csinosak is. Sőt, a nadrágunk szárát is tudjuk védeni latyakos, esős időben a felcsapástól. 

 a1e8811d21d481845c17fdcec78eb539.jpg

7. Mintás magas

Mindenképpen kell egy kissé meghökkentő mintás cipő: legyen az állatminta, kockás, pöttyös vagy bármilyen. Egy egyszerű feket ruhát is izgalmassá tud tenni.

c78647dbf568c503f745ced4f3072df7.jpg

8. Kénylemes edzőcipő

Ha sportol az emberlánya rendszeresen, ha nem, elengedhetetlen egy nagyon kényelmes edzőcipő. Én például a futócipőm mellett is tartok egyet, bár abban a cipőfűző olyan hosszú, hogy a vállamra is köthetném.

2053052b8dcc7f7dd977eac22a662871.jpg

9. Táska balerina

Nem a hagyományos balerina, hanem olyan, aminek van egy kis éktalpa. A sok magas után jól tud azért esni. Főleg, ha valahová sietni kell, ezért jó, ha mindig a táskánkban van. Vagy ha esetleg kitörik a magas sarok, életmentő tud lenni...

101eb1e54dc01b4b33bfdb3804b49c8e.jpg

10. Klasszikus fekete körömcipő

Ezen nem hiszem, hogy bármit is magyarázni kell, hogy miért. Én már kislány koromban tudtam, hogy egy fekete "ünneplő" cipő mindig kell és ez így lesz egészen addig, amíg világ a világ!

95db6ea0bd91b9663507edcc5896aa32_1.jpg

Forrás itt

Képek itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt

Ha Téged is érdekelnek a cipők, klikk és like!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciposarok.blog.hu/api/trackback/id/tr737233985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JónásBrigi35 2015.03.07. 18:55:31

Ízlésficam a köbön. És miért pont pénteken lehet felvenni azt a lakk förmedvényt??? Mert nem 15 centis a sarka, és akkor már jeans Friday-hoz is passzol? Csak szólok: nem.
Sírnék, ha ezzel a 10 pár cipővel kellene kihúznom életem végéig... A fekete bokacsizma, a nude körömcipő, a fekete körömcipő és a színes balerina teljesen rendben van (a magas sarkakat leszámítva), de a többi alapos melléfogás.
Az is belekalkulálandó egy ilyen "kötelező" kategóriába, hogy nem mindenkinek van szüksége arra, hogy 15 centivel megtoldja a magasságát.

murray 2015.03.07. 20:08:02

a 4. és 5. felejtős.
nincs nagyobb átkúrás egy férfi szemében mint egy törpesarkú egy nőn.

badboy70 2015.03.08. 07:05:32

A 4,5 és a 9! gáz. A balerína különösen férfiszemmel ciki. Kérlek ne hordjátok. A hideg ráz tőle, amikor egy helyes,csinos nőn ilyet látok. Szerncsére a feleségem be sem próbálkozott vele. Maradjon meg a színpadon. Oda való, nem utcára.

mildi 2015.03.08. 07:50:37

törpe tűsarkú baromság. az se volt normális, aki kitalálta. 0 báj és kecsesség, cserébe viszont pont úgy nyomorgatja a lábat, mint a magassarkú és alsó hangon 1 számmal látszik tőle nagyobbnak az ember lányának a lába :(

Trisi · www.alphawing.hu 2015.03.08. 09:27:40

Férfiként kérek minden nőt, hogy a balerinát fogja meg, öntse le benzinnel, gyújtsa meg és jól irányzott mozdulattal dobja el! Messzire! Senkinek nem áll jól! Nagyon jó lábú nők is rémesen rosszul néznek ki benne és olyanok lesznek mint egy 13 éves kislány. Akkor inkább egy konszolidáltabb kivitelű sportcipő, az még elmegy... de aki azt a lakk lapos cipőt felveszi az számoljon azzal hogy sose fogják ebben csinosnak nevezni. Az egy férfi cipő nőiesítve!! :)

SarahConnor 2015.03.08. 11:41:32

Nőként mondom, hogy az a lakkbőr lapos cipő nagyon ocsmány...nem is tudom, hogy jött divatba. Nekem van acélorrú bakancsom is, meg veszkó csizmám (világból kigyaloglós darab mindkettő), nálam alapdarabnak számítanak azok is. Számomra a fenti összeállításban túl sok az elegáns darab. Mintha a nők csak a munkahely és a partik közt ingáznának, és mintha az elsődleges cél mindig az lenne, hogy csinosak legyenek. Bocs, de ez nem így van. Az élet ennél picit többről szól.

Zzia 2015.03.08. 14:38:20

Az első megnevezése helyesen: bokacipő...
A csizma: hosszú szárú lábbeli.
süti beállítások módosítása