Ez a blog a cipőkről szól (majd egyszer, ha két felszállás között eltelik zsinórban több, mint hat nap), de az alábbi kép annyira megihletett és annyira úgy éreztem, hogy nekem szól, hogy muszáj egy kisebb kitérőt tennem.

Biztos mindenkinek van olyan ember az életében (legyen az férfi vagy nő), aki egyszer csak eltűnt ukkmukkfukk az életéből. Az ukkmukkfukk alatt azt értem, hogy egyik nap még megy a beszélgetés zökkenőmentesen, aztán nem kapsz választ a kérdésedre sem, amit utoljára kérdeztél. ÉS így telnek el a napok, utána a hetek egymás után. Aztán még teszel egy próbát, hiába tudod, hogy ugyanaz lesz, mint korábban volt. Értsd: válaszol, de utána ugyanúgy eltűnik. Na, az ilyen embereknél bízok én abban, hogy van valahol sors vagy karma vagy univerzum vagy nevezzük bárminek és egyszer jól fenékbe billenti őket, de minimum ugyanazt kapják majd, amit ők adtak. Jelen esetben nekem.

Nem az érzelmi életemről szól ez a blog (bár néha a cipők is elég nagy érzelmi vihart tudnak okozni, meg fejfájást), de ezt ki kell adnom magamból, mert nagyon rosszul esett. Főleg azért, mert hónapokon keresztül én voltam a napsugár – állítása szerint – az életében és utána képes eltűnni, mint Petőfi a ködben.

 Na, én most ennek az embernek, aki se kép, se hang, se ő eltűnt az életemből, ezt kívánom:

Után pedig kérem szépen a cipőt, mert nagyon jól állna és abszolút tükrözné a lelkivilágomat is. J

Kép innen.

Még több cipőért és érdekességért csatlakozz hozzám a facebookon.