Nem a 21. század legfényesebb időszaka volt a 2. világháború, de megtörtént és nagyon sok minden történt akkor és azóta is. Nagyon szeretem a második világháború utáni regényeket, nagyon izgalmasak szerintem, szinte alig birom elképzelni, hogy hogy tudták túlélni az emberek azt az időszakot és túllépni a borzalmakon. Ehhez kapcsolódik az is, hogy ilyen időszakban is szükség volt cipőre, még akkor is, ha nagy volt a hiány belőle. Ennek jártam kicsit utána és igen meglepett, hogy az USA-ban hogyan oldották meg a kérdést, főleg, hogy hasonló nyersanyagokat használtak a cipőkhöz is, mint a háborús kellékekhez. Ezért is vezették be a jegyrendszert a gumitalpú és gumiból készült cipőkre, ha egyáltalán gyártottak ilyen alapanyagból. De egy idő után már nem csak a gumicipők estek korlátozás alá, hanem a bőrcipők is, mert a bőr meg kellett a pilótáknak dzsekinek, a többieknek meg a surranóhoz is.

1942. szeptember 30-a volt a nap, amikor a jegyrendszer élesben kezdett működni a gumitalpú és gumiból készült cipőkre. Innentől kezdve csak akkor jutott új cipőhöz az ember, ha helyi szerveknél jelezte az igényét, bizonyítottan szüksége volt rá és nem sportoláshoz, hanem a mindennapi tevékenységéhez, majd leadta a régi, már nem használt párt. Ekkor nem volt sneaker, amiben lehetett volna veretni vagy menőzni az utcákon.

1943. február 9-től pedig kiterjesztették a jegyrendszert a bőrcipőkre is. Nem menekültek meg ők sem. Mindenki (nők, férfiak, gyerekek) maximum 3 pár cipőt vehetett egy évben és ezeket a megfelelő kis könyvecskékbe pecsételték bele – War Ration Book 1, 2, 3 ... és így tovább. Hogy ne legyen nehéz a választás a cipők között, összesen 6 szín közül lehetett választani. Semmi flancolás, eszed, nem eszed, ez volt. De még így is elég szűkösek voltak a bőr tartalékok, ezért 1944 márciusától már csak 2 pár cipő volt az éves apanázs és ez a korlátozás egészen 1945 október végéig volt érvényben.

Voltak persze kivételes esetek is, amikor hozzá lehetett jutni még cipőhöz: ha extra párra volt valakinek szüksége, akkor ki kellett tölteni a kérelmet a hivatalban, megadni pontosan, hogy hány és milyen lábbelikkel rendelkezel, és megindokolni, hogy miért szükséges számodra az extra pár cipő. A kivételbe azonban a gyerekek nem estek bele, azért inkább a családok a saját kis elérhető jegyeikkel sáfárkodtak – a szülők inkább nem vettek maguknak cipőt, hanem a gyerekek lábára kerestek valamit vagy spórolták össze a jegyeket.

Tudjuk, hogy a szükség nagy úr, ezért ezekben az időkben jobban vigyáztak az emberek a lábbelijükre (is), amennyire lehetett tisztán tartották és javítottak rajta, amit csak lehetett. A szövetből készült cipők, mint az espadrillek, nem estek a jegyrendszer szigora alá, ezért azok eléggé divatba jöttek. De persze voltak olyanok is, akik meglátták ezekben az időkben a lehetőséget, ezért a cipők feketepiaca igencsak virágzott. 1944. május 3-án le is tartóztattak egy jómadarat Pittsburg, Californiában, mert ellopott 7 pár cipőt az egyik szállítmányból. A büntetése pedig 6 hónap börtön vagy 500 USD volt. Azt hiszem, meggondolta többször is, hogy még egyszer lopjon-e cipőt.

Forrás itt

Kép innen

Ha Téged is érdekelnek a cipők, klikk és like!