Megoldás fájós talpakra
2020. január 24. írta: Kaitlin

Megoldás fájós talpakra

Pörgettem az instát, hogy tudjak minden fontos dologról, ami megy a világban és kishazánkban és nem, nem fogok felülni a Norbi vontra, mert már egyébként is elment, meg minden csoda 3 napig tart, plusz már mindenki elmondott mindent ezzel kapcsolatban, még Réka is! Szóval miközben utolértem a világot, akkor ért utol engem is ez az oldal, ami felkeltette az érdeklődésemet. Pusztán amiatt is, mert szerintem nem először jött velem szembe, úgyhogy utánajártam a dolgoknak és most megosztom veletek, amit találtam.

Arról van itt szó, hogy bármilyen cipőben, de jellemzően magassarkúban, megfájdul(hat) az ember lányának talpa a nap végére vagy akár egy pár óra múlva is, ami amellett, hogy kellemetlen, nem is annyira tesz jót a testünknek. Meg a lelkünknek sem. Ezt elkerülendő, kitalálták ezt a talpbetétet, ami állítólag teljesen megszünteti az ilyen jellegű fájdalmat. Mi az, hogy megszünteti, el sem kezdődik! Mindenféle cipőbe lehet használni, mert a lábujjakra kell rögzíteni nem a cipőbe kell valahogy belegyömöszölni. Nem tudom mennyire kényelmes, de 2 színben kapható, mosható, elasztikus és szellőzik a kis lyukacskákon keresztül. Azt ígérik, hogy teljesen más élményt nyújt, mint bármilyen más talpbetét, mert nem színeződik el, nem lesz büdi és koszos. Sima vízzel lehet takarítani, kimosod és már húzhatod is fel megint. Az ára 23 dollár akciósan, ami erős nemzeti valutánkban kb 6900-at jelent, cserébe kapsz 2 pár ilyen talpbetétet. A világ minden pontjára szállítanak ki, még hozzá ingyéé és ha esetleg elégedetlen lennél a termékkel, akkor visszaadják a pénzedet. Ha ráindultál, akkor itt meg is tudod rendelni magadnak gyorsan, amíg akciós!

honeycomb.jpg

Forrás és kép itt

Találkozzunk a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciposarok.blog.hu/api/trackback/id/tr8215425228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása