SzandiBandik
2014. június 27. írta: Kaitlin

SzandiBandik

Megérkezett a nyár, amit annyira vártunk. Leginkább berobbant a laza 33+ fokkal és nem csak mi, hanem férfi társain is előkapták a szekrény mélyéről a nyári lábbelijüket, bár inkább hagyták volna ott. Támadnak a meztelen lábujjak, mindkét nem részéről. Nyár estén, mezítláb, az erkélyen borozgatva jött fel a téma, hogy a szandálos férifak, abszolút a no-go kategóriába tartoznak nálunk. Amikor ez a téma előjön, van, aki teljesen egyetért velem, más pedig nem is érti, hogy miért mondom azt, hogy egy férfi nem vesz fel nyáron sem szandált. Meg amúgy is, nem ezen múlik egy kapcsolat sikere. Dehogynem. Papucsot meg maximum az uszodába/strandra/fürdőszobába, de máshová nem. Dolgozni pedig végképp nem. Ezen egyetlen dolog tud túl tenni: a zokni szandál kombináció (mondjuk még megspékelve egy ujjatlan csodapólóval). Nem, nem, nem és nem. Végeztem egy kisebb fajta kutatást a neten és egyetlen oldalt sem találtam, ahol a nők nyálcsorgatva epedeztek volna a szandis, papucsos, zokniszanids férfiakért. Sőt, a legtöbb helyen egy véleményen vannak velem: a férfi hordjon nyáron is zárt cipőt és csak nagyon indokolt esetben cserélje azt le szandálra vagy papucsra. Ilyen lehet a kertben lézengés, a grillezés, a strand és slussz.

Ferfiszandi.jpg

Tény, hogy a férfiak hamarabb bújnak bele a kényelmes cipőbe (bármibe), de azért mindennek van határa. Mivel a nők sem azért hordják a magassarkút, mert annyira kényelmes, hogy ha tehetnénk még abban is aludnánk, hanem azért, mert szebbek, magabiztosabbak leszünk tőle. Arról nem is beszélve, hogy a férfiaknak jobban tetszünk. Szerintem ez a minimum, amit ők is megtehetnek értünk, hogy száműzik a szandált a mindennapokból és lecserélik egy szép, nyári bőr cipőre vagy akár vászoncipőre vagy vászon sportcipőre. Van alternatíva, választási lehetőség. Mondjuk mokasszin mezítláb. Fantasztikusan szexi, férfias és divatos, elegáns egyszerre. Nem ismerek olyan nőt, aki ne lenne érte oda (de, de nagyon keveset :D ).  

Szóval kedves férfiak, zárt cipőre fel nyáron is, nem érdekel mennyire van melegetek, mi sem jó kedvünkből vesszük fel a magassarkút. Le a szandállal, fel a szexi nyári férfi cipőkkel és mindenkinek csodálatos nyarat! Kíváncsi vagyok a Balaton Sound kultúrális fesztiválon hány férfi lábujjra fogok rálépni, mert ki lesz a szandiból!!

A kép innen.

 Még több cipő és érdekesség a facebookon

A bejegyzés trackback címe:

https://ciposarok.blog.hu/api/trackback/id/tr286432037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása